robotpilóta

sétálok a napsütötte téren, és egyszercsak a halálára gondolok. mostanában már nem lepődök meg. nem is menekülök. illendően végiggondolom, akár naponta többször is. elpróbálom. elképzelem, hogy olyan lesz, mint amikor a kórházban aludt. kis megtört madártest, és ott ül és ott lakmározik a hasán valami dagadt szemét élősködő. vagy pedig olyan lesz, mint amikor apám meglátta éjjel feküdni az udvaron. és ezeket a mintákat rápróbálom még néhány helyzetre, néhány pillanatra. teljességre törekszem. hogy akkor ne kelljen gondolkozni. automatizálom előre az egészet. beprogramozom előre a mozdulat- és gondolatsort, elkerülve a teljes összeomlást. és akkor lesz egy robotpilótám, és akkor nekem nem kell ott lennem végig, amikor megtörténik.

légy boldog, mari

sejtenként építkezik az egész. vissza lehetne menni rajta, mint egy imafüzéren. a legutolsó sejt, talán még nem is gondolt rá, figyelje csak, hogy a fia rokkant, alkoholista, teljesen magába fordult, minden ingerre gorombán válaszol. ököllel lehetne ütni a mellkasát ameddig lélegzik. az előtte lévő sejtről talán a menye tehet, aki nem szült a fiának gyereket, megcsalta, majd elhagyta őt. legalábbis fel lehetne pofozni, addig, amíg ki lehet venni az arcvonásait. még egy sejt, figyelemre méltó, hogy a férje meghalt, pedig amíg ő élt, rendben tartotta a családot. de erről talán csak az isten tehet. őt is felveheti a listára, jobb tanácsot nem tudok adni. a többit, a közbülső állomásokat, kár is lenne felsorolni, mert épségben vissza szeretnénk kapni a felszereléseinket. azért az első, és a leginkább beágyazódott sejtre kitérnék még. az anyjára, aki szerint - ezt jegyzőkönyvek bizonyítják - fájdalmasra született, rá valójában semmi szükség, és aki ez okból néhány évtizedig nem volt kíváncsi se rá, se a gyerekeire. ő az a fekete fejkendős asszony a fényképen, nyugodtan rúgja ki a lábait, és sorozzon a gyomrába. és most üssön mindenkit, akit csak lát maga körül, akik nem figyelmeztették. remélem, nem fáradt még el. végül üsse magát addig, amíg csak tudja, hogy ennyi ideig tűrte mindezt. ugye most már boldog?

mondjam el szóban

minden rendben van, mondom magamnak lefekvéskor, hogy aludni tudjak. nem is tudom mondani, csak úgy surrog az orrlyukaimon a mantra ki s be. nem tudom mondani, mert eldugultak bennem a szavak. úgy megragadt a nyílásnál valami nagy darab, mint ahogy nagymama veséjét nem engedi működni a daganat. a dugulás nem engedi eltávozni a mérgeket.

"a legsúlyosabb trauma az árulás. engem is elárultak már, és én is voltam áruló. valahányszor ez előfordul, az ember megfeszül, összehúzza magát, és erősíti védelmét a további csalódásokkal szemben. és elkezd belehalni a védekezésbe."

lefekvéskor, amikor surrogtatok, már sajnálom, hogy ennyire gyűlöllek. kijövök a torlasz mögül a sötétben, és bocsánatot kérek. kezeimbe veszem a sápadt arcot, szeretetteljesen belenézek a félelemtől kidülledt szemekbe. és ha nem jössz elő mégse, akkor üvöltök magamban, hogy miért nem tudok türelmesebb lenni. és tépem le a bőrömet hátha van alatta valami jobb ember.

minden rendben van. (szerelmem.)

nem őszinte

vízszintesre voltak állítva a reluxák, szemből sütött a nap. a professzorból csak a sziluettjét látta, amint morfondírozva pödörgeti tekintélyes bajúszát. ami a bajúszt illeti, ha nem tudnánk, hogy a tulajdonosának állatszakértő a becsületes szakmája, nyugodtan gondolhatnánk, hogy a világ bölcse. nem tudta, hogy valójában figyel-e, de azért nekikedzett:

- van egy kakadum. történt egy kis baleset, és azóta valami baj van vele. néhány nap múlva az ételt ugyan elfogadta, de láttam rajta, hogy nem őszinte... nem őszinte..

- és mi volt az a kis baleset? - kérdezte a professzor. untatta a sallang.

- ami azt illeti, mutattam neki egy tükröt.

- úgy. nem csoda, hogy így elhidegültek egymástól.

- mondja, mit lehet tenni. én úgy el vagyok keseredve. arra gondoltam.. mennyibe kerülhet az injekció?

- hova gondol? ez az inzultus nyilvánvalóan nagy trauma lehetett számára, de tíz-húsz év alatt kiheverheti. helyesen mondják, értékes kapcsolat az, amiért a felek megdolgoznak.

- gondolja?